Tokaj Arany a palackban: a Tokaji borvidék évezredes történelme
Gyökerek a ködös múltban: A kezdetektől a középkorig
Tokaj-Hegyalja szőlészeti kultúrája jóval a magyar honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza. A régészeti leletek tanúsága szerint már a kelták és a rómaiak is termesztettek itt szőlőt, a vulkanikus kúpok védett lejtőit már ekkor is hasznosították. Amikor a honfoglaló magyar törzsek a 9. század végén megérkeztek a Kárpát-medencébe, a krónikák szerint már virágzó szőlőkultúrát találtak a régióban.
A középkor során a borvidék fejlődésének hatalmas lendületet adott az Árpád-házi királyaink által betelepített vallon és olasz szőlőművesek (erre utalnak az olyan településnevek is, mint Olaszliszka). Ők nemcsak új, fejlettebb művelési technikákat, hanem új szőlőfajtákat is hoztak magukkal; a hagyomány szerint a borvidék mai fő fajtája, a Furmint is az ő közvetítésükkel vert gyökeret a hegyoldalakon.
Az aszú csodája és a török kor
A tokaji bor igazi felemelkedése a 16. és 17. századra, paradox módon a magyar történelem egyik legvészterhesebb időszakára tehető. A török hódoltság idején a folyamatos hadjáratok és rablótámadások miatt a szüretet gyakran késő őszre kellett halasztani, amíg a veszély elvonult. Ez a kényszerűség vezetett egy zseniális felismeréshez: a tőkéken hagyott, a Botrytis cinerea nevű nemespenész által megtámadott és mazsolává aszalódott szőlőszemekből páratlanul gazdag, édes bor készíthető.
Bár a romantikus legenda a tokaji aszú feltalálását Szepsi Laczkó Máté református prédikátorhoz köti – aki állítólag 1630-ban készítette az első húsvéti aszút Lorántffy Zsuzsannának –, a modern kutatások kiderítették, hogy az „asszú szőlő” kifejezés már egy 1571-es oklevélben, a Garay család örökösödési irataiban is szerepel.
Európa trónjain: A történelmi fénykor
A 18. század hozta el Tokaj számára az igazi aranykort. A tokaji bor a diplomácia egyik legfontosabb eszközévé vált az erdélyi fejedelmek, különösen II. Rákóczi Ferenc kezében. Rákóczi bőségesen küldött a borból XIV. Lajos francia királynak, akitől a híres és máig használt mondás származik: "Vinum regum, rex vinorum", azaz a királyok bora, a borok királya.
A tokajiért rajongott Nagy Péter és II. Katalin orosz cárnő is. Az orosz udvar olyannyira nem tudott meglenni az aszú nélkül, hogy egy állandó katonai kontingenst – a cári borvásárló bizottságot – állomásoztattak Tokajban, hogy biztosítsák Szentpétervár folyamatos ellátását és a bor biztonságos szállítását.
A világ első zárt borvidéke
A növekvő hírnév és a hatalmas kereslet magával hozta a borhamisítók megjelenését is, ami szigorú minőségvédelmi szabályozást tett szükségessé. 1737-ben III. Károly király egy királyi rendelettel a világon elsőként zárt borvidékké nyilvánította Tokaj-Hegyalját.
Ez a törvény pontosan meghatározta azt a 27 települést, amelynek határában tokaji bor termelhető volt, és szigorú szabályokat fektetett le a borkészítésre vonatkozóan. Ezt a folyamatot egészítette ki a dűlők klasszifikációja (Bél Mátyás és Matolai János munkássága nyomán), amely első-, másod- és harmadosztályú területekre bontotta a borvidéket – mindezt több mint egy évszázaddal a híres 1855-ös bordeaux-i klasszifikáció előtt.
Viharos évszázadok: Filoxéra, Trianon és az újjászületés
A dicsőséges évszázadokat súlyos csapások követték a modern korban. A 19. század végén a filoxéra (gyökértetű) vész szinte a teljes történelmi szőlőállományt elpusztította. A borvidéket heroikus küzdelemmel, amerikai alanyokra történő oltással kellett teljesen újratelepíteni.
A 20. század további tragédiákat hozott: a trianoni békeszerződés elvágta Tokajt a hagyományos felvevőpiacaitól, a szocializmus évtizedei alatt pedig az állami gazdaságokban a minőséget felváltotta a mennyiségi, ipari termelés. A rendszerváltozás (1990) azonban valódi reneszánszt jelentett. Elhivatott hazai és külföldi borászok tértek vissza a hagyományos, dűlőszelektált, minőségközpontú borkészítéshez. Ennek a kitartó munkának az elismeréseként 2002-ben a Tokaji borvidék kultúrtájként felkerült az UNESCO Világörökség listájára, biztosítva, hogy a hegyaljai borászok ezeréves tudása a jövő generációi számára is fennmaradjon.
